Nyár közepén
2013 szeptember 10. | Szerző: Gekko |
Elért minket, ott állt felettünk, ránk nyomta súlyos terhét. kiáltozva meneküljünk? De hová is mikor még semmi se történt?! Lassítva, a fák alatt két keréken, gurult múltja,jövője”?” a barna lánynak, magába szívta minden szavát, illatát, a nyári szellő belemart szívébe újra, mikor közelebb értek. Felnézett a fénybe, és eltűnt a sötétben. Otthagyva cimboráját,egy idegen körben. Lassan szállt közéjük az este, eper, szilva édes illat lengedt körbe. Hosszan néztük egymást, meg megérintettük, majd össze olvadtunk mint két gyertya láng. Elválaszthatatlan kötelék, vagy egy hétig tartó boldogság?! Egy várva várt hívás, egy üzenet a palackban, jelekre várva, bár újra karjaiba zárna. Kétségekben úsztam, könnyeim körülöttem papírokon, gépen, mögöttem. Elhagytam őket elfogytak, elengedtem az utolsó szálat is, kitörtem. Némaságba burkolózott az idő, nem fedi fel titkát. Megfolyt, összeroppant, felemel, eldob, elégtem. Várom, várom, de nem jön el, újra akarom, szükségem van rá. Vizet hozott sivatagomba, fákat ültetett kertembe, fényt az éjszakámba. Bár tudnám mit érez, mi fog történni, Bár lennék egy nappal öregebb.. Nyár közepén, a csendben, alig hallom szavát.. pedig itt van érzem.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: