Visszaszámolás 2.
2013 szeptember 27. | Szerző: Gekko
Amikor reggel felébredtem, nem nagyon akarodzod kikellni az ágyból, leginkább nem vágytam másra csak hogy ezt a napot valahogy túl éljem…azért ez elég rossz érzés, hogy így kell felkkelni ezzel a gondolattal. Nem ez a kedvenc péntek reggeli gondolatom. De ez van. Kicsattogtam a konyhába, ittam egy kávét. Hm. Kávé. Hetek óta nem ittam úgy hogy nem volt hányingerem tőle. Észre se vettem, hogy iszom, rutin visszatért. Amikor meg volt a reggeli cigi kávé combo szeánsz a teraszon, a nappaliba lépve az agyam az órára irányította a szemem, amit hát..majdnem fél 9 muatott. Upppszii..szóval kurvára késésben vagyok. Fogmosás, zuhagy egyben, mosás időzítés 12 óra múlvára, kapkodás, futás az idő mellet. Lomhán. Amikor majdnem átestem a dobozokon a konyhában újra belém hasított az érzés…a hétvégén összekell pakolnom, tényleg. A lábam a nappaliba vitt és konstatáltam, hgoy kurva nagy kupi van a lakásban..így nem lehet pakolni. És igen emgint megpróbálok időt húzni..de miért? Én akarok elmenni. De akkor miért nem pakolok már? A terv meg van, mit mibe, hogy, stb. De a terv csak a fejemben létezik. A megvalosításhoz való eszközök egy része persze még hiányzik, de az kb egy széles ragsztó és egy erős kukászsák csomag megvásárlása helyre billentené ezt a mérleget is. A lényeg, hogy a hétvégén muszáj lesz.
Pakoláshoz, előbb elkell utazni?!
2013 szeptember 25. | Szerző: Gekko
Mikor kezdek pakolni…valóban ..nem csak úgy mint egyik nap, hogy a dobozokat összehánytam egy halomba ..teleraktam 2 dobozt könyvel és megálltam mert túl fájdalmas volt?!
Ez egy igazán kiváló kérdés. Mivel eredetileg úgy volt hogy a héten költözöm.. majd hétfőn kiderült, hogy áá mégseee…csak jövő héten, úgy érzem mit kell ittt sieeeetniiiiii kérem! Majd!
A vicc, hogy én nem ilyen vagyok. Amikor utazok, nyaralok, vagy az első két költözésemkor is.. . 1 héttel előtte min. össze volt pakolva, tudtam pontosan mit viszek, stb. Minden pipecen becsomizva, terv készítve, mi milyen dobozba kerül, külön a konyha, külön a háló, külön a nappaliba való cuccok. Egy szó mint száz, elvesztem a két világ között…valahol fél úton ragadtam. Leszálltam a vonatról egy ismeretlen állomáson. A kijelzőn nincs érkező vonat, nincs induló. Sötét és egy fény csík fut rajta. A kaller eltűnt amikor leszálltam, vagy le se szállt nem tudom. A képzeletbeli állomás nem áll másból mint egy 1 méter széles kb 20 méter hosszú beton csíkból, egy magasba nyúló oszlopból aminek a csúcsán egy széles kijelző lenne hivatott értesíteni a vonatra várakozókat arról, hogy mikor jön illetve indul a következő vonat. Nincs pénztár, váróterem, pad, semmi, csak egy sín van, körbe fák, bokrok..és köd, sűrű köd, csak az „állomás” területét látni rendesen, azt is a kijelző fényének köszönhetem. Nincs csomag nálam, semmi, csak én vagyok, egy fekete szövetkabátban magenta színű magasarkúban ..fura ..egyik sincs a gardróbomba. Várok..várok..magamra. Hogy megérkezzek a vonattal,meleg párás füsttel, fék csikorgatva, a dudát nyomva, megálljak kiintegessek a mozdonyból magamnak. Felszállnék, előre engedném a későbbi idős önmagam az első kocsiba, tovább mennék keresnék egy üres fülkét, beülnék ..lassan elindulnánk, kinéznék az ablakból, halkan elköszönnék az állomástól.
Pár perc múlva megjelenne kalauz én és elkérné a jegyem, ráfirkálná, hogy „most már mehet” megbillentené a kalapját, „viszlát”. Visszafordulnék az ablak felé és utaznék tovább…
Bár ilyen könnyen menne.
Visszaszámolás I.
2013 szeptember 24. | Szerző: Gekko
Jók ezek emotion cuccok…mango és guava .. érdekes páros legalábbis nekem, de ízre jó ..bár fura hogy szénsavas, azt hittem nem az, ezért vettem. Reméltem, hogy nem marja majd a torkomon ragadt szavak miatt beágyazódott gombócot. Hát nem is. Csak akkor is kicsit illúzió romboló a csomagolás miatt.
Sokat gondolok arra milyen lesz.. mit fogok először csinálni, aztán mindig leállítom magam hogy nem nem-nem szabad ezen gondolkodni, majd jön magától. Minden. A reggel. Az este. A hétvége, a „szürke” hétköznap. Biztos nem sokat alszom majd eleinte, meg kell szoknom a klímát a helyet, az új zajokat, mindent. Egyben biztos vagyok, ami most van nem fog hiányozni. Nem azért mert nem voltjó..nem. Azért mert nem voltam otthon benne. Művolt az egész. Hiába próbáltam bele vinni magam, nem volt ihletem. Most van. Sőt már túl is szárnyaltam a lehetőségeim.
Fura lesz, hogy nem azon a környéken fogok élni.. kevesebb lesz a zöld.. de ha nagyon akarom a köztes úton ott lesz a liget. Pont féluton van a két hely között.
Talán itt megtalálom a zöldségesem, a boltot ahova járni fogok.. talán itt meg lesz minden, ami ott hiányzott. Talán több is.
A másik lakásban egy dolog volt szuper(amíg nem költöztek be a lakók) és a kert volt. Pici volt, alig 50nm de volt. Itt még erkély sincs, csak egy kis rész az ajtó előtt, ami pont jó, mert ott van a félkörfolyosó vége, tehát talán mégis egy kis erkély ha úgy vesszük.
Egy… biztos, a régi lakásból mindig velem lesz…ami sose változik meg, csak megújul.
Discharge the battery…
2013 szeptember 24. | Szerző: Gekko
Sóhajtás. Térdemre csaptam és lendületből felálltam a kanapéról. A konyhában sütő előtt feküdtek a dobozok, a földön. A fiókból elővettem egy ollót és oda léptem a kupachoz,. Átvágtam a dobozokat összetartó madzagot és a legfelső dobozt felemeltem. Széles ragasztóval összeragasztottam az alját. Hátam mögé dobtam. Jött a következő, ragaszt, vág, dob. Mire végeztem mind a 11-el a nappali-konyhát-hálót összekötő folyosó tele volt szét dobált dobozokkal. Elindult a könnyem, éreztem ahogy végig fut a csatornákon, majd megállt a szemem sarkánál, amikor meglátta a fényt megijedt…erősen koncentráltam hogy ki ne jöjjön. A szívembe markolt egy nagy levegő. Szúrni kezdett a hátam, a kezem remeget az olló kiesett a kezemből, térdre rogytam. Nem!!! – Üvöltöttem. – NEM!!! – ismét, éreztem, hogy az érzéseim küzdenek a testemmel. – Nem omolhatsz össze! Még nem! Értsd meg bazmeg. – fenyítettem magam, a testem, az érzéseim. Az egyik lábamra támaszkodva felnyomtam magam a földről, újra talpon voltam. A dobozokhoz léptem és egy nagyobbat magamhoz vettem, hónom alá csaptam és elindultam a nappaliba, félre rugdosva a többi dobozt. Ledobtam magam elé és elkezdtem a könyveket beletenni. Először a nagyokat, aztán a kicsiket, minden milimétert meg akartam tölteni. A szex és new york könyvet akartam éppen levenni a polcról és belehajtogatni a dobozba, amikor egy kép hullot ki belőle. A képen én voltam a húgom és a bátyám. A húgom kb 4 hónapos lehetet én már 2 éves, karácsonyfa mellettünk, mi a kanapén ültünk. Félre hajítottam a képet…újra elindult a könnyem. Éreztem hogy ott van már megint. Dühömben félre dobtam a könyvet is és kimentem rágyújtani. Felnéztem az égre..nem kelelt volna..láttam a csillagokat..eszembe jutott. És végem volt…elterelte a figyelmem az emléke ..a könnyem megszökött. Évig futott a arccsontomon, az orrom mentén a számat súrolta, lefolyt az álamon és egy nagy csöppel földet ért. Hangosan koppant a teraszon, szinte hallottam ahogy tényleg földet ér, súlyos teherrel. Végem volt. Elkapott, nem engedett, megölelt, magához láncolt és most meg eltűnt, köddé vált. Miért?? Miért tette ezt velem?
A hatalom amit újonnan szereztem magam felett újra indította magát és elzárta a könnyem, felugrott, könnyem tócsájába taposott, elnyomta a cigit és bement a nappaliba. Testemet is vitte, hisz ő uralta, ő parancsolt neki. Lelkem a csukott terasz ajtóra tapadva sikítozott, hogy engedjem vissza. De nem tehettem. Feljebb tekertem a zenét, hogy ne halljam magamat. Tovább pakoltam a könyveket a dobozba. Amikor megtelt egy hoztam egy másikat, a művelet sor ugyan az volt, az eredménynek se szabadot eltérnie, tele kell raknom, nem szabad egy cm se kimaradnia, mert még véletlenül befurakszik egy könnycsepp, egy emlék a régi életemből.
A könyvek elpakolása után, leültem egy pillanatra, megszédültem, újra legyengült a hatalom, merült az aksim, rákellet töltenem. Kinyitottam egy üveg bort, megszagoltam a dugót és hagytam, hogy az illata eltelítsen. Öntöttem egy pohárral, megfordultam és egy dobozt felkapva újra a nappaliban találtam magam. Jééé ez egy zsupszkulcs..mármint a bor. Az előbb még a konyhában voltam. Most meg a nappaliban, vagy egy kortytól berúgtam? Lehunytam a szemem és elképzeltem az utcát, a fákat, a kerítést, az ajtót, azt hogy lenyomom a kilincset és kinyitom az ajtót. Ahogy nyitom az ajtót a helységen átfut a fény, ő ott áll , kezében valami bütykölni valóval és felnézz. Egyenesen a szemembe. Nyitja a száját, de hang ja nem érkezik meg hozzám….sose fog. Tudom és megfordulok…kilépek az ajtón. Becsukom magam mögött. Tudom, hogy nem fog utánam jönni…még nem.
Visszatérek a jelenbe a valóságba..mocskos rideg valóságba. Pakolok tovább. Tudom, hogy végét járom, egyszer végleg leomlik a tűzfalam és visszaveszi a hatalmat ..az igazi ÉN.
Titok?!.
2013 szeptember 24. | Szerző: Gekko
Kifordítva, összetépve. Mégis mindenre, mindenkor, mindenkinek.
Az utolsó falat előtti pillanatban.. rántott sajt hasábbal.fizetek. leülök. Várok. Belemerülök az arckönyv üzeneteibe. A pasi akitől rendeltem perifériában látom, hogy hozz valamit… kicsit megijedek amikor halkan de számomra hangosan lerakja elém a gőzölgő sajtot. Megköszönöm. Jó étvágyat kíván. Belekezdek közben fél kézzel még nyomkodom a gombokat. Fölösleges infókat közlök a világgal, egy másik személlyel. Tudom, hogy nem érdekli, meg úgy se lesz úgy ahogy előző este megbeszéltük. De azért próbát teszek. Utoljára. Valahol azt remélem zaklatásom célba ér, és nemet mond. És fog is. Túl sok mindentől akar függeni. 26 éve. Fogy a sajt, a krumpli, most nem olyan meleg mint szokott, pedig friss minden. Lehet csak én akarom hogy ne legyen az. Nem derül ki. Lerakom az eszközt a világ távirányítóját és manuálba kapcsolok. Nézem az embereket, nézem ahogy esznek, beszélnek, arcokat vágnak. Jókat mosolygok. De csak magamban. Az utolsó falatot szúrom a villám hegyére. Már az agyam közli a kezemmel, hogy érkezik az utolsó szállítmány. A számat elfelejti tájékoztatni, úgy tűnik, mert amikor megérzem az illatát, hányinger fog el és ha kinyitom a számat akkor nem marad hely az utolsó falatnak. Lerakom a villám. Hátra dőlök, mélyeket lélegzek. Hirtelen utálom a rántott sajtot. Pedig 10 mp még szerettem. Leírhatatlan az érzés. Egymás mellé teszem az evőeszközöket. Felállok, és helyére teszem a tálcát. Intek az ebédnek, a pultosnak. Vissza integetnek. Kilépek a kitárt kétszárnyú ajtón, egy fuvallat belém karol és elindít vissza a munkahelyre. Nincs hideg, nincs meleg. Nincs időjárás. Nincs magyarázható, jellemezhető időjárás. Rágyújtok, pedig tudom, nem kéne. De talán ha tényleg visszaakar jönni, akkor segít és nem szenvedek tovább. Nem jön. Megnyugodott, hogy nem nyomtam le még egy falattal. Feszít a melltartó, nem jól állítottam be. Reménykedem. Rá gondolok. Nem hív. Nem ír. Mi lehet vele…hiányzik? Hiányzott eddig?A válasz elég egyértelmű. Ha kicsit úgy néz ki valami rendben van, rögtön rajta agyalok. Pedig nem kéne. Fölösleges. A következő hónapokban, tudom min megyek még át. Látom az egészet. És nem az fog a legjobban fájni, hogy le kell zárnom végleg valamit, hanem hogy tudom mit fog mondani, ha megtudja. Nehéz, úgy élni, felkelni, hogy tudsz valamit, de senkinek nem mondhatod el. Még anyukádnak se, se a barátnődnek, se a barátodnak. Mert ez a dolog csak 2 emberre tartozik. De amikor a másik nem akar még életjelet se adni…hm. Tényleg így kell lennie? Megint?
Így is lehet…miért nem így????????????
2013 szeptember 13. | Szerző: Gekko
http://www.youtube.com/watch?v=Lw–89FqrM4
“Én egykor feküdtem le, és még fél háromkor sem jött álom a szememre.
Nem maradtak már szavak… mindent elmondtunk. Miután szeretkeztünk, tudtam, hogy vége. Szerettem én valaha is õszintén Biget, vagy csak a gyötrelem ejtett rabul? Az a rendkívüli fájdalom, hogy veszettül vágyom valakire, aki abszolút elérhetetlen?
– Hé! Te meg mit csinálsz ott?
– Menj Párizsba! Nem megyek veled. Ne játsszuk meg azt, ami nincs. Semmi baj.
-Bújj már ide!
Oda akartam bújni hozzá, de úgy éreztem, mintha a székhez kötöztek volna, volt valami, ami visszatartott, tudván, hogy túl messzire mentem, és elértem a végsõ határt…
Ezzel a lendülettel elszakítottam magam Bigtõl… Szabad lettem… de nem volt benne semmi lélekemelõ….”
Újra és újra
2013 szeptember 10. | Szerző: Gekko
http://www.youtube.com/watch?v=HCv1lWRRP6o Keresem..keresem. de nem lelem. Ott volt előttem, mégis keresztúl lőttem. Nyílam szíven találta, összerogyott, belátta. Életét megnehezíttem, erre se hederítettem. Vállaltam a kockázatot, mindent kézhezkapott. Min csodálkozok? Azon hogy nem csodálkozom. Tudtam, hogy mi lesz vége, ajkamon még mindig ott a vére. Magamba akartam szívni, de ő eltolt, nem tud bízni. Sírnék, de elfogyott, mint egy játék elromlott. Elsötétült az ég, csend és kék. Ennyire emlékszem, vajon te emlékszel? Az első dalra? Arra a pillantra? A pontra amikor nem fogtad magad vissza? Pedig tudtad mennyire van tiltva. Mégis hozzám értél, elragadtál, nem engedtél vissza. Ránk csuktad az ajtót, a múlt ajtaját. Többé nem engedtél ki rajta, majd egy egyik napról a másikra kiléptél rajta. Rám csuktad, egyedül hagyva, magányomba fagyva. Belém mar csönd, újra, égeti számat a hiánya, újra és újra, Csókod hiánya. A semmiben felcsendül, az első remény hangja, de csak a lelkem vészharangja. Visszaülök a sötétbe, a koromsötétbe. Várok, hogy kinyisd az ajtót, és átölelj újra és úja.P.S.
2013 szeptember 10. | Szerző: Gekko
Annyira jó lenne egy olyan világ ahol elfér minden érzelmem. Ahol lenne egy olyan kar ami elkap ha megbotlok, irányt mutatna merre induljak a sötétben. Olyan gyorsan forogna, hogy beleszédülnék, A magasból lenyúló ágai, átszőnék ujjaim, felemelne az ég felé, fel lombjai közé. Holdja fényei, arcom simogatnák, lassan repítene az éjszakába. Ha fáznék, meleg nyári szelője átölelne, lassan visszaeresztene a földre. Muzsája, homlokon csókolna, elterelné gondolataimat, nem engedné, hogy féljek. Ott lenne segítene, álmaimat valóságra cserélni. Éjjeli fényeit minden nap nekem adná, elringatna, míg elpillednék, fülembe halk zenét dúdolna. Reggel morajló, hullámzó tengerében fürdetne, átölelne, olyan erősen, hogy szinte fáj, de mégis annyi erőt adna át vele, hogy örökké eltudnám viselni a szorítását. Elveszhetnék kékjében, mélyre úszhatnék, anélkül, hogy tudnám hol van a vége. Órákig utaztatna tájain, minden csodáját megmutatná, gazdag, mély feledhetetlen álomkép?! egyszer ott abban a világban ahol minden érzelmem elfér.Nyár közepén
2013 szeptember 10. | Szerző: Gekko
Elért minket, ott állt felettünk, ránk nyomta súlyos terhét. kiáltozva meneküljünk? De hová is mikor még semmi se történt?! Lassítva, a fák alatt két keréken, gurult múltja,jövője”?” a barna lánynak, magába szívta minden szavát, illatát, a nyári szellő belemart szívébe újra, mikor közelebb értek. Felnézett a fénybe, és eltűnt a sötétben. Otthagyva cimboráját,egy idegen körben. Lassan szállt közéjük az este, eper, szilva édes illat lengedt körbe. Hosszan néztük egymást, meg megérintettük, majd össze olvadtunk mint két gyertya láng. Elválaszthatatlan kötelék, vagy egy hétig tartó boldogság?! Egy várva várt hívás, egy üzenet a palackban, jelekre várva, bár újra karjaiba zárna. Kétségekben úsztam, könnyeim körülöttem papírokon, gépen, mögöttem. Elhagytam őket elfogytak, elengedtem az utolsó szálat is, kitörtem. Némaságba burkolózott az idő, nem fedi fel titkát. Megfolyt, összeroppant, felemel, eldob, elégtem. Várom, várom, de nem jön el, újra akarom, szükségem van rá. Vizet hozott sivatagomba, fákat ültetett kertembe, fényt az éjszakámba. Bár tudnám mit érez, mi fog történni, Bár lennék egy nappal öregebb.. Nyár közepén, a csendben, alig hallom szavát.. pedig itt van érzem.Vallomások..vagy mi…
2013 szeptember 10. | Szerző: Gekko
Számomra jelentős tollakból:
- Aznap az emberi kapcsolatokról elmélkedtem. Vannak olyanok, amelyek új távlatokat nyitnak meg; olyanok, melyeket megszoktunk és szeretünk; aztán, amik egy csomó kérdést vetnek fel. Vannak, amelyek váratlan fordulatot vesznek; és vannak, amelyek messze visznek onnan, ahonnan indultunk. Sőt, olyanok is, amelyek visszahoznak. De mind közül a legizgalmasabb és legfontosabb az, amit saját magunkkal tartunk fenn.
- Létezik az, hogy egy érzés, egy ember, egy szerelem annyira elhatalmasodik a lélekben, hogy végérvényesen birtokba veszi? S aztán az ember többé soha nem tud mást szeretni? (…) Amikor az ember felébred az éjszaka közepén, és keresi a másikat. Amikor csörög a telefon, és az első gondolatunk az, hogy ő hív. Amikor az egész életünk helyén van, csak éppen nyomorultul hiányzik valaki. Amikor semminek nincs értelme, ha ő nincs velünk.
- Mi. Egy négyórás beszélgetés röpke 5 percnek tűnik, pár külön töltött nap több hétnek.
- Itt az ideje, hogy Einstein relativitáselméletét új módon értelmezzük, méghozzá az eszeveszett szerelem nevű tézissel kiegészítve.
- Az amazóniai őserdők mélyén él egy fa, ami csak egy másik fa köré képes nőni. Nem bír megélni e nélkül a fa nélkül, a támasza ez a fa. Lily, mi vagyunk ez a fa.
- Normális embereknek tovább tart kimondani, hogy szeretlek. Első lépcső, mikor azt hiszed, hogy azt hiszed. Aztán eljön a pillanat, mikor azt hiszed, hogy tudod. Aztán jön az, mikor tudod, hogy tudod, de nem tudod kimondani. És akkor következik az, amikor tudod, hogy tudod és már nem bírod visszatartani.
És egy saját vallomás magamnak, a világnak:
- Én már megöregedtem annyira, hogy ne csak fogjam valaki kezét, járjak valakivel, csókolozzak, szeretkezzek, utazzak, veszekedjek, kibéküljek, költözzek, megházasodjak, gyereket neveljek…Én ezt csak egy emberrel akarom. Nem kell több félre síklot vonat, csak meg akarok öregedni valakivel, akivel mindent, együtt átéljek, megéljek. Nem görcsösen, de ezt akarom. Őt akarom.
Egy nap…(szerkesztés alatt a 18:30 utáni rész)
2013 szeptember 7. | Szerző: Gekko
6:15…kipattanó szemek, égnek álló szivacs antennák, szédülés, hány óra van a telefonon kérdések, és amúgy? , milyen nap van?, dolgozni is kell menni?, nyomja a fejem a párna, ami nem is párna hanem a már említett szivacsok.
6:45…cigi kávé nélkül..fúj..fúj de szeánsz része. Hideg van és fázom éss éssss kicsi vagyok még én ehhez érzések, nem akarok suliba menni, se felnőtteset játszani, nézni akarom a mesét.
6:55..nincs mese..vagy nem olyan amit szeretek. Frakkot és Süsüt akarom. Nem megy az átvitel. Lelkesedésem alább hagy, elvonszolom horror filmbe illő testem a fürdőbe.
6:56…meggondolom magam.
6:57…visszafekszem..de csak az ágy végébe, hogy nehogy visszaaludjak.
7:00..Sometimes I feel like throwing my hands up in the air, I know I can count on you ,Sometimes I feel like saying “Lord I just don’t care”, But you’ve got the love I need To see me through… Idájuig jutt a telefon ébresztője..rácsapok és átállítom a zenét..megfogom utálni ezta számot ha sokszor kellt fel…meg akkor is ha nem kellt fel.
7:15 Már a zuhanyfelé közelítek..aztán rájövök, hogy a takaró és én nem férünk el együtt..és hát nagy esély van rá hogy vizes lesz..akkor meg mivel takarozom ha kijöttem a zuhany alól, megtörülköztem, felöltöztem és visszafeküdnék?! Komoly gondok ezek, jövök rá és elmosolyodom magamon…csacsi öreg lány.
7:45 Nem ébredtem el. Ez egyértelmű, mert kibontok egy hideg hell-t és rágyújtok megint. A szivacsok a fejemen, kezdenek lekonyolni, kiszedek egy-kettőt,oldalt a terasz visszatükrözödésben meglepően tapasztalom, hogy sikerült megint pumuklit csinálnom magamból. PEdig én igyekeztem, sőt…majdnem mind a 40 db a hajamba raktam úgy ahogy kell..mármint úgy hogy ne legyek egy Dobó Kata. Még ha az is akarok lenni..akkor is hasonlítsak inkább a magam fejére. Nem jött össze.
8:05 Felöltözve, csinibe riggyentve, magassarkúban lóra szállok vagyis Gottira. E.G. Halycon lemez a fülemben felcsendelül…süt a nap..de hideg van még..érzem az őszt, ahogy az első piros lámpánál, egy sárguló levélt küld nekem…elém esik le, rápillantok majd a lámpára…piros..sárga..zöld…indulás az új évszak felé.
8:45 Tecsó reggeli vásárláson túl, tolom a bicajt a kínai bót felé. Kikötöm a babakocsi lejárohoz, evvel is sztrájkolok. Körbe nézek, veszek egy harinnyát és távozom.
9:25 Jó reggeltek után bekapcsolom a notit, stílusosan Asus-t…figyelem ahogy az ikonok lassan átváltanak fehér lapokról mappákra, alkalmazásokra. Levelek melyek még nem sárgultak el, statisztika frissités, új tételek felvitele, ellenőrzés…vergődés az egész. De valahol hiányzott már.
11:56 Újabb tüdőmbe szét áramló nikotin adag után ismét írom ezt a “naplót”. Nem azért mert nincs munkám, van..de ma nem érdekel..jól esik leírni a mai napot..valamiért úgy érzem a mai napot, még ha nem is részletesen, de le kell írnom. CSepp a tengerben dúdolják bele a fülesbe. Gmail kukkantás: nincs fent. Miért lenne?…dolgozik.
13:19 Kaja meg volt..a tészta kergetőzik bennem..még nem dönött merre induljon..nem jó érzés..De vannak jó hírek is, még hozzá 5percen belül 2 is. 1. kaptam fizut és bár félhónapot dolgoztam, e úgy tűnik, több lesz mint amit megbeszéltünk…nem szólok..mert ha úgy vesszük ennyit kértem, ezek szerint meg is kaptam végül. 2. Ma is megnézhetjük a lakást és ha tetszik Dávidéknak lesz egy eszméletlen jó kecónk. Jó színek, jó elrendezés, nagy szobák, ablakok, jó közlekedés, sok bolt és szórakozóhely a közelben. Mekka és pont. Most már csak a 3. jó hírt kell megvárnom..mert velem mindig 3 jó vagy rossz, vagy valami történik. Mindig 3. Ez törvény szerű az életben. Ha látok egy 1 pókot, az nap vagy a héten még láttok 2-t. Ha egy helyen megsérülök, még a héten 2-szer megsérülök valahol. Találkozok egy régi ismerőssel, a héten még 2-vel összefutok valahol ahol nem is gondolnám. És még sorolhatnám a szitukat, eseményeket, de egy szónak is 3 a vége…3 az igazság. A ráadás is néha összejön:D
14:37 Még mindig itt…és már ásítozok is. Inni kéne valami pörgetőt…
15:06 Nincs pörgető..elromlott. Unalom? Az van dögivel. Mennyit adhatok? Kicsit, töblet maradhat? Persze, csak a másik fajtából is kérem ennyit hogy egyensúyban legyen a pénteki hangulatommal.
15:26 Meg van a 3. márra:D Amint már pár időpontal fejjebb is írtam…3 a Szilvi “igazság”. És tessék:D Ma egy hét után végre megint jó estém lesz. Mert jónak kell lennie legalább olyan jónak mint egy hete volt.
16:19 kezd kiürülni az iroda…mindenki lelép…hm. Most volt külker.oktatás. Semmi újjat nem tudtak mondani.
16:55 Totálisan mentális izgalmi állapot. Lakás miatt, a találkozó miatt, azért mert nem tudom mikor izgultam ennyire is izgulok. Mindenért. Fura és jó érzés egyben.
17:02 Látom a Fényt….jól eldugták előlem…de meg van. 1 hónapja nem láttam már…azt hittem fel se ismerem. De ma annyi minden történt, ami jó, hogy úgy érzem vége van. Bár kint őszbe vált a táj, besötétedik hamar, hideg lesz, sárgul-barnul minden, eltűnnek az élénk színek, helyüket a sötét, meleg árnyalatok veszik át. Talán ezért is lesz világosabb minden, eddig mindent elvakított a düh, a kétségeseséss élénk, éles húsba vágó üressége. Igen üres és félemetes volt ez az egy hónap. De ma az ősz elhozta a fényt és a tartalmat. Látom a végét…nem nem a végét, az elejét, mert minden ma kezdődik el. A kezemben a kulcs, a zár ott volt előttem eddig is, csak nem akartam beletalálni. Ma 18:45-kor berakom a kulcsot a zárba, az hogy elfordítom és belépek azon ajtón már nem az őszőn, a félelmeimen, a fényen, a sötétségen, a kétségbeesett kislányon múlik, hanem rajtam. Lehet ezért is öltöztem ma ki.
18:30 Ide értem várok és reménykedek, valahol azt érzem ez jó lesz.
19:15 Sétálunk az Oktogon felé és “veszekszünk”…nem kell nekik, nem tetszik stb.
22:00 Végem van, újra és újra. Minden mondatával kitép belőlem valamit. El akarok menni, de nem engedi. Nem tettekkel, szavakkal akar meggyőzni, nekem kevés ez. Neki is. Negatív. Tudtam, tudta mindenki tudta. Kibukik belőlem: Tudtam, hogy kamu.
23:00 Még mindig együtt. De hogy is? Miért is?
23:59 Összeomlás, harc, fájdalom. Kell, nem de kell, akarom, nem akarom, ne menj el, de megyek. Legyen vége? Ne legyen. Akkor? Nem tudom. Gyűlölöm ezt a szót. És most már őt is.
24:00 http://www.youtube.com/watch?v=m0CUqewqOE4
01:35 Összeomlok az Andrásin, újra és újra. A biciklin, a padon, a lámpánál. És tényleg ez a nagy változások napja volt. Összeomlás sírás nélkül. Hogyan tovább?? Előre és csakis előre. Mert én mindig megszerzem amit akarok. És nem Pont, hanem !!!!!!
Folyt.köv.
You and Me…
2013 szeptember 5. | Szerző: Gekko
Hát, talán azt is tisztázni kéne, hogy én ki vagyok. Olyan valaki, aki szerelmet akar, igaz szerelmet. Nevetséges, felemésztő, csodálatos szerelmet, amikor nem élhetsz a másik nélkül…(C.B)Amikor Carry ezt mondja Aleksandernek, komolyan gondolja, legalábbis hitelesnek éreztem először, másodszor, és tizensokadszor is. Most így érzek én is. Ezt akartam ma mondani én is a Mr.-nek. Nem csak azért mert a végén happy and lett, persze mással, de akkor is. Tisztázzuk végre én ki vagyok. Mert hogy ő ki már párszor elmondta, megértettem. De addig nem tudom teljesen tudomásul venni amíg ő sem hallgat meg engem. Velem már annyian játszottak, legalább, mint én másokkal. Igen ez oda vissza működik ez az élet rendje..vagy nem, de szerintem köze van hozzá. Azt kapsz amit adsz. pont.Ha én azt mondom visszahívlak akkor úgy is teszem, és sietek, mindent megteszek, hogy minél előbb alkalmam legyen rá.Amikor én azt mondom, írom, felhívlak később, vagy akkor amikor neked jó, megteszem.Mindig betartom a szavam, lehet ez a baj…nem kéne? És akkor én se csalódnék ennyit? Magamból indulnék ki akkor is és nem várnám, hogy megcsörrenjen a telefon.Persze tudom ez a szituáció minden csak nem hétköznapi, egyszerű, normális. Pedig életemben először arra vágyom hogy egyszerű legyen és normális.Eddig mindig kerestem az izgalmakat, fordulatokat, megtekertem addig amíg csak lehetett..most viszont olyan dolgot találtam amit egyszerűen csak szeretném ha működne, mindenféle csűrés-csavarás-kavarás nélkül. Menne minden a maga útján. Kézfogás, csók, ölelkezés, szex, érzelmek kimutatása, szenvedély, lendület, találkozások, randik, beszélgetések, nagy kérdések, igenek, vallomások, romantika, összeköltözés…..órákig tudnám írni. De megint csak magamnak mondom, írom. Miért is?
A teraszon ülök, gépelek, a lakásból Parov Stelar és Groove Armada (felváltva) muzsika szűrődik ki, felnézek az égre, már amit nem takar be a társasház erkélyeinek szelleme, és csalódottan nézek vissza körömlakkos, száradó körmeimre. Nyugtázom, hogy megint szép lett és imádom a lila-pink mindenen árnyalatát. Csalódásom messzire repíti gondolataim..km mérhető és a Balatonhoz visz vissza, fel a hegyre, egy táborba, egy útra ahol a kanyarognak a porszemek, fel egy szobához. Kinyílik az ajtó és ott fekszem újra a csillagok alatt. Látom újra őket, olyan sok van belőlük és olyan fényesek, némelyik rám kacsint, elmosolyodik és ragyog tovább. Egy keresni kezdi az enyém, ujjhegyével megérint, majd átfontja kézfejem, felemeli egy szájhoz, ahol csókot lehel rá, majd lassan vissza, fel se fogom, hogy hova. Érzem, hallom, ahogy a kézhez tartozó test lélegzik, a balatoni csendben még a szívverését is hallom, mint ha kedvenc zenémet hallanám. Elmosolyodok, de tekintetem nem tudom elvenni a csillagokról. Megbabonázva nézzem őket, arra várok, hogy egyszercsak felemeljenek és magukkal vigyenek. A szív-kéz-test életre kell, mesélni kezdi gyermeki vágyait a csillag vizsgálóról amit szeretett volna, és arról, hogy egyszer megakarja nézni őket közelről is.A story amit most röviden vázoltam nagyban kapcsolódik az elején említett Mr.-hez. És ahhoz amit most érzek…hangos kacaj hagyja el a testemet..mi van? Kérdezem magamtól?Ezt te se gondolod komolyan, szólal meg a szívem, hosszú hallgatás után. Felpattanok, majdnem leverem a laptopot az asztalról, vissza válaszolnék, nyitom is a szám, aztán rájövök, ha most kimondom hangosan akkor tényleg bediliztem. A szívemmel beszélgetek? Röhej.Vagy még se? Rágyújtok. Mélyen beleszívok a cigibe, hogy beleszédüljek, és visszaülök a székre, rendezem a kis káoszom. Újra nyitom a szám, de inkább egy újabb slukkal nyomom el kitörni akaró válaszom. A szívem kifeszíti a szám és beszélni kezdek, magamhoz, a szívemhez.
– Most mit röhögsz bazmeg. Szerinted vicces?
– Igen az. Mert még azt se tudod mit érzel.
– Miért te igen.
– Ez úgy nem volt komoly kérdés?
– DE. Eddig meg se szóltaltál, sőt, előre engedted a megrészegült eszem és hagytad hogy vezessen. Most nézd meg mit csinált? Olyan dolgokat hozott ki belőlem, úgy elkúrt mindent, hogy ha egyikkőtökre se hallgatnék akkor se biztos, hogy vissza tudnám csinálni.Sose voltam ilyen amilyen most, és ezt most simán megint ráakarjátok kenni arra, hogy szakítottál, költözni készülsz, anyád megint megint iszik, a bátyád le se szar és ettől depis vagy, és még sorolhatnám. De nem. Elég volt, hogy kifogásokat keresek. Vagy kerestek. Az agyam megint úgy add tanácsot mintha egy projeckt lenne csak az egész. Rámenős, idegesítő, törtető, azonnal de mindent akar. Te aki meg az érzelmeimet irányítaná és talán helyes döntést hozna, le szarod. Csak hárítasz, hogy úgy se érzel semmit, minek szólj bele…-folytatnám tovább, már könnyezek, magammal veszekszek.vicc.
– Nyugodj már meg, megint az eszed beszél..észre se veszed, hogy átveszi a hatalmat. Én eddig is itt voltam. Te kapcsoltál ki. Mert félsz, bazdmeg. Megint rettegsz ahelyett, hogy hallgatnál rám és elfogadnád, hogy érezned kell valamit. Már ha tudnál érezni…- kuncog a kis szemét szívem.
– Mit akarsz? Mond meg mit akarsz?
– Az eszeddel nem tárgyalok.
– Én vagyok nem az eszem.
– Aha.
– Jó akkor mi legyen? Mit tegyek mond meg.
– Hallgass rám. Érez. Eddig nem éreztél iránta semmit. És ezt komolyan mondom. Mert az az érzelem amit kellene érezned, bennem dobog, nem a füledben lüktet. Első dolgod az, hogy vársz. Türelmesen. Várd meg őt. Utol fog érni, csak idő kell neki és neked is, hogy újra megtanuljatok szeretni. És az kérlek, hallgass rám!!!!
Bólogatok, bólogatok, közben a cigi az ujjamra ég. Elnyomom, arcomba temetem a kezem, és engedem hogy átvegye az irányítást. Az agyam ásít egyet, és elindul a sötétbe, majd mikor már majdnem eltűnne, visszanéz és annyit mond: – Előbb kellet volna.. remélem még nem késő.
Mindennap fel kell kellni!!!
2013 szeptember 4. | Szerző: Gekko
Még ha nem is akarsz…akkor is. -közölte velem a pc-m.
És milyen igaza volt…amikor nem várnád..sőt igazából abszolút nem akarod..és csak azért mész mert nem akarod a legjobb barátod egyedül hagyni…kézen fog és megperdít, vezet, megérint, belehajol a hajadba, beléd akad, magával ránt egy új régi érzés. Életem egyik legeslegszürreálisabb estéje volt.
Tudtam, hogy majd, egyszer, megfogok tanulni táncolni. Voltam órákon, tanultam a barátaimtól pár lépést, magamtól is próbálkoztam. Terv még mindig, hogy lejárok rendesen órákat venni, legalább egy tanfolyamot végig csinálok. Végül aznap este rá kellet jönnöm, hogy táncolni nem tanártól fogok megtanulni…az élet fog elém fog nyújtani egy kezet ami megragad és úgy megtáncoltat, hogy a cipőm talpa is leválik. És így is lett..
Azóta boldog vagyok..mondanám ha így lenne..végül is az vagyok..csak nem úgy ahogy a nagy könyvben megvagyon azon írva. Mindenesetre jó úton haladok. Érdemes volt aznap felkelni. Megint igaza volt a pc-nek.
Barátok eszméletlenek,haverok a partira, péntek esti nyüzsgés a brooklynban,lindy hop-swing-salsa, édes pezsgés, Balaton télen-nyáron, koktél nem fel rázva keverve, lasagne jól megpirítva, kávé cukorral, kiállítások az expon, Gasztro fesztiválok, sültkumpiiiii dupla sóval, koviubi,reggel piac, első hó, éjfélkor koccintás (nem csak szilveszterkor), fehér liliom lila vázában, sütés-főzés a barátoknak, öröm könnyek, veszekedés után kibékülés, elindulás a valahova, tervezni-szervezni- véghez vinni….és még sok más,ami fontos: Otthon tengerparton tejszínes patron eperillat a zöldségesnél ebéd a zöldségből mosoly a zöldségestől virágok fák zöld tavasz egy hópehely egy pizza színek fények zene naplemente egy csók látni, ahogy felkel a nap a hold a csillagok érezni hogy fontos vagyok hullócsillag alatt kívánni valami nagyot a felhőket bámulni a felhők felet repülni hallgatni a tenger zúgását csokipuding eperrel tejszínhabbal a nyári eső illata órákon át hintázni utazni világot látni amikor a szállodaszobából látni a Sacré Coeur csúcsát vele lenni nevetni önfeledten kacagni naphosszat sétálni barátokkal találkozni pezsgő bor pálinka fodros-bodros kisszoknya az utolsó vizsga a tudat hogy megcsináltad egy unalmas napon szivárványt látni egy sündisznó a telkeden egy szentjánosbogár ősidők óta ismerni egymást hamburger a balatoni strandon frissen mosott ágyneműbe bújni érezni a bőre illatát a várva várt mosolyjel a terhességi teszten az elsuhanó vonat ablakainak fénye az éjszakában örömet okozni somlói galuska jegeskávé fagyival a kedves ölelése a család amikor mindenki együtt van a mozi varázsa a színház szépsége táncolni reggelig egy este a Margit-szigeten a fények a Dunán a part a házak a kivilágított Lánchíd Buda és Pest egy szabadnap addig alhatsz ameddig akarsz felhangosítani a rádiót és hangosan énekelni amikor eléred az utolsó metrót más boldogságának örülni minden nap újra és újra rácsodálkozni a világra szeretni hinni a csodában a boldogságban magadban…
Nőlj fel, barátom!
2013 szeptember 27. | Szerző: Gekko
Azt mondja komoly lett..komoly dolgokra vágyik..hm..nem tudom elhinni. Mármint az igen hogy vágyik rá, de azt hogy meg is tudja valósítani. Nem, azt nem hiszem el. Miért? Miért ítélkezem felette? Nem kifejezetten itélkezés ez csak ismerem már annyira, hogy tudjam, hogy ahogy most illetve bizonyos szituációkban viselkedik, beszél, cselekszik, mozdulataiból leszűrhető, hogy megragadt a vágyakozásnál. Vannak szintek, munkában, magánéletben is amit ha nem tudsz meglépni, ne várd hogy felajánlják az álom melót, vagy melléd áll a zebránál egy ember és megfogja kezed és együtt sétáltok tovább. Egyszerűen, változni kell, fejlődni. Mindentéren. Egy ideig jó és sok esetben még előre is visza ha mókás vagy, kedves, vicces, barátságos, esetlen, de aztán lepereg a homokórája ennek az időszaknak is és komolyodni kell. Nem lehet elviccelni mindent, nem lehet mindig nevetni, vagy arcokat vágni, belevágni mások mondatába, minden vélemyént kimondani sem szabad. Tudni kell mikor vagy felesleges személy egy beszélgetésben, vagy mikor kell abba hagyni a beszédet és átengedni a másiknak is szót. Nem lehet mindig játszani, vannak helyek, események, helyzetek amikor nem lehetsz gyerek. Fel kell nőni a feladatokhoz, egy munkához, egy kapcsolathoz. Muszáj. Ez az élet rendje.
Nem ölelhetsz meg bárkit bármikor, nem illetheted olyan jelzőkkel akkor amikor egy olyan szituáció, hely alapja a találkozásnak amikor nem illik oda. Nem lehetsz gyerek. Nőlj fel az istenért. Lehet ha nem így viselkednél, komolyabban vennének és a te életed is megváltozna. Olyan irányba amit szeretnél, ami után vágysz.
Ahhoz, hogy lazán lehessen viselkedni, munkahelyen, társaságban bárhol, el kell jutni arra szintre hogy előbb komolyan vegyenek. Addig amíg csak egy játékos gyereket mutatsz, aki kedves, aranyos, vicces..nem fognak komolyan venni.
A ruha teszi az embert…sajnos ez igaz. Nem kell lecserélni a ruhatárad, csak úgy kell válogatni belőle, hogy az alkalomhoz megfelelő legyen. Nem veheted fel állandóan a kinyúlt nyakú polódat minden nap.
Néha be kell fogni! Még ha nehéz is.
Annyi minden van még…remélem hogy lesz egyszer lehetőségünk úgy beszélni, hogy nem sértődsz majd meg amikor erről beszélek neked.
Nem megváltoztatni akarlak..csak útat mutatni a vágyaid megvalósításához.
Nem kérek bocsánat ezért a bejegyzésért…nem…az igazságért nem kérek elnézést.
Oldal ajánlása emailben
X