Vallomások..vagy mi…
Számomra jelentős tollakból:
- Aznap az emberi kapcsolatokról elmélkedtem. Vannak olyanok, amelyek új távlatokat nyitnak meg; olyanok, melyeket megszoktunk és szeretünk; aztán, amik egy csomó kérdést vetnek fel. Vannak, amelyek váratlan fordulatot vesznek; és vannak, amelyek messze visznek onnan, ahonnan indultunk. Sőt, olyanok is, amelyek visszahoznak. De mind közül a legizgalmasabb és legfontosabb az, amit saját magunkkal tartunk fenn.
- Létezik az, hogy egy érzés, egy ember, egy szerelem annyira elhatalmasodik a lélekben, hogy végérvényesen birtokba veszi? S aztán az ember többé soha nem tud mást szeretni? (…) Amikor az ember felébred az éjszaka közepén, és keresi a másikat. Amikor csörög a telefon, és az első gondolatunk az, hogy ő hív. Amikor az egész életünk helyén van, csak éppen nyomorultul hiányzik valaki. Amikor semminek nincs értelme, ha ő nincs velünk.
- Mi. Egy négyórás beszélgetés röpke 5 percnek tűnik, pár külön töltött nap több hétnek.
- Itt az ideje, hogy Einstein relativitáselméletét új módon értelmezzük, méghozzá az eszeveszett szerelem nevű tézissel kiegészítve.
- Az amazóniai őserdők mélyén él egy fa, ami csak egy másik fa köré képes nőni. Nem bír megélni e nélkül a fa nélkül, a támasza ez a fa. Lily, mi vagyunk ez a fa.
- Normális embereknek tovább tart kimondani, hogy szeretlek. Első lépcső, mikor azt hiszed, hogy azt hiszed. Aztán eljön a pillanat, mikor azt hiszed, hogy tudod. Aztán jön az, mikor tudod, hogy tudod, de nem tudod kimondani. És akkor következik az, amikor tudod, hogy tudod és már nem bírod visszatartani.
És egy saját vallomás magamnak, a világnak:
- Én már megöregedtem annyira, hogy ne csak fogjam valaki kezét, járjak valakivel, csókolozzak, szeretkezzek, utazzak, veszekedjek, kibéküljek, költözzek, megházasodjak, gyereket neveljek…Én ezt csak egy emberrel akarom. Nem kell több félre síklot vonat, csak meg akarok öregedni valakivel, akivel mindent, együtt átéljek, megéljek. Nem görcsösen, de ezt akarom. Őt akarom.