Szülni, feledni, újra élni…
2015 március 2. | Szerző: Gekko
Hol is kezdjem…ja igen az elején ha kérhetitek.
Október 23. án reggel elfolyt a magzatvíz. Indulás szülni, anyuékat felkapni, kórházban megállapitani hogy ja tényleg szülni megyek..és 8 óra vajúdás után világra hozni a lányom. Igen anya lettem. A szülést egy külön bejegyzésben majd igyekszem a horror részletek nélkül leírni. DE ez most összefoglaló inkább mint külön eseméyneket témákat boncolgató bejegyzés. Mondjuk úgy hogy 11 hónap összefoglalója.
Január 1. Barátaim átjöttek a nagymező utcai kis univerzum megálló nevű albinkba. Botrány, balhé, újvévvv jeee.koccintás minden volt. Előző nap vagyis még 2013 estéjén tudtam hogy ez egy különleges es egyedi este. Az utolsó hogy nem vagyunk egyedül. Hogy honnan? Kívántam. 23 nappal előtte. Hangosan kívántam és mint tudjuk az nem jön össze…vagy mégis?
Január vége..február eleje…Életem első igazi tökéletes (mondaná egy agytúrkász) idegroppanása, omlás veszély felírttal a homlokomon. Beismerem elakartam tűnni a világból. Nem egy perc nem egy órára, nem napokra..örökre. Nem sikerült..megmentettek. Nem mentővel, nem gyomor mossásal nem rángattak vissza a tetőről..nem. Csak simán taxiba vágódtak és eljöttek. Egy apró kis mikro élet. Akkor fogant meg..azon az este a lányom. Tudom mert megmentette az életem ahogy ezek után anyukámét is.
Február eleje: Anyunak mellrárkot diagnosztizáltak . 1. fázis, műthető, kemó kell…meg volt minden pokol. Vasárnap reggel volt. Előző este sikerült megint iszogatni kicsit. De úgy döntöttem most már érdekelne miért nem jött meg egy hete. Elővettem leporoltam a tesztet. Pisiltem. Kávét főztem. Vissza a tesztrehez. Két csík tisztán látható. Gyors tájékoztató keresés. Terhes vagyok. Dávidhoz berontás…félálomban közöltem vele a hírt. Hát a reakciót inkább látni kellet volna..leírhatatlan. Pár óra téblábolás után irány zugló. Apukának is tudni kell…amikor elmondtam közölte hogy tudta. Megérezte?
Mrácius vége: Lány. Tudom. Érzem.
Április: Lány. Legalábbis nincs kukija még..:) Anyut ekkor mentettem meg a lányom, az ő unokája. A melóhelyen emglepődtek és sokan csak később jöttek rá mi szitu van. Munkát ajánlottak..álom melót és nem itt…de terhes vagyok..ja akkor hát izé..
Május: Semmi tünetem nincs, kicsit nő a cicim, közben összeköltözés újra, újpestre. Látszik a poci. Durva. megmozdult..bazzzz. Ez durva.
Június: életem első esküvője, unoka tesóm férjhez ment.
Július: Életem egyik legjobb nyaralása pipa.
Augusztus: Nagyon kereken már és idegesen mikor mehetek szabira.
Szeptember: közepétől otthon..uncsi. Nagyon. De jobb mint melózni.
Október: Anyu összeomlik sokszor hetente, ki van. De tudja hogy jön a kis csaj. mégis. Miért teszi ezt? Két nappal a szülés előtt megpróbálja megint. Aztán szülünk..vele.
November: 1. hónapos durvaaaaa. Szét szenvedtem magam. De minden rendben lesz.
December: Egyre rövidebb úgye? Miért is? Mert annyi minden történt és még se. 27. szülinapom túl úgy érzem lefele megyek kicsit, öregszem..haha igenis úgy érzem.
Kalóz, kalóztól nem LOP!!!
2014 január 10. | Szerző: Gekko
Nem szeretem ha meglopnak.. egyszer kb 15 éves voltam amikor a metro mozgólépcsőjén mentem a recsőgős 3-oshoz és hát mire leértem a pénztárcám már nem volt meg.. Azóta vigyázok egyik szemem mindig a táskámban hordom. A másikkal kénytelen vagyok máshova nézni mármint ahhoz hogy ne üssek el valakit pl.. Elég jó érzékem van az emberekhez ilyen téren. Látszik, legalábbis én látom ha valaki úgy nézz körbe, vagy úgy mozog .. még abból is ahogy a levegőt veszi, hogy lopni készül. Viszont amire senki se képes (és minden ön imádatott félretettem ezért, hogy ez leírjam) még én se.. hogy a gondolatait, az érzelmeit,a vágyait, a szeretet tárgyait, színét, szerencse számát, kedvenc italát, ételét, sőt még a verseit, kedvenc idézeteit, imádott városait, helyeit, titkos álmait, szó fordulatait, stílusát mind ruhában mind megnyilvánulásban, egy szó mint száz, az ember személyiségét egyszerűen nem tudja megvédeni. Ezt bárki eltudja lopni. Felhasználni….magáénak tulajdonítani. Ennél számomra nagyobb szentségtörést…nem ..bassza meg nem tud senki okozni. Csak evvel. Lassan lopta el ..lassan vette el, apránként. Vicc. Most magamon nevetek a legjobban, hogy miért nem vettem észre… Az a baj, hogy nem csak nekem „hazudott” hanem magának is ..nem csak akkor ..még most is. Azt is hazudja azért szereti mert engem „szeret”..ne már… Komolyan sajnálom és szánom érte. Ez az egyik ok, amiért kihúztam őt.. vastag fekete filctollal. Néha örülnék, ha újra születhetnék ..de az kedvenceimet, a személyiségemet soha nem akarnám megváltozatni ..most miatta ..kénytelen leszek., ha nem akarok tükörben élni, száműzve.Gyűlölöm érte.És sajnálom, hogy ennyire gyenge.Hogy tudtam én őt egy percig is szeretni.. ennyire.. ennyire szánalmas.Rólam a szegénységi bizonyt, hogy hagytam neki… megbíztam benne. Miért? Nem tudom… Üzenetem neki az új élet küszöbéről: Én Kalóz vagyok ..azt csinálok amit akarok ..de kalóz kalóztól sose lop .. ha megtesz; a hajóját, rangját, társait árulja el! A tenger döntse el a sorsát, miután a fedélzetről távozott.DE!
2013 december 16. | Szerző: Gekko
Sokszor volt már, hogy mindenki más fontosabb volt, sőt mondhatni.. túl sokszor és rá kellet jönnöm az elmúlt hét után, miután naponta omlottam össze s égtem el és születtem újjá mint a Főnix madár,… hogy elég volt. Nincs több tollam amit kitudnék tépni és odaadni azoknak akiknek éppen szükségük van rá.
Simán könny, hangos szó nélkül eltudjam fogadni a fájdalmat amit éppen kapok valakitől.. mesterien ment. túl jól csináltam. Túl jól hazudtam a külvilágnak és a legjobban magamnak. Mindent elviseltem. Szó szerint mindent. Amíg fizikai jelei nem voltak, nem is gondoltam, hogy sok lesz ez..most már csapj az asztalra és mond meg mit gondolsz, érzel. Szombaton volt az első jel. Kiléptem a szoba ajtaján és elszédültem. Nem keltem fel gyorsan. Még ültem is kicsit az ágy szélén és gondolkodtam, hogy tényleg fel kelljek?! Lassan álltam fel, vonszoltam magam kicsit. Majd az ajtóban sötét lett. Neki dőltem a ajtófélfának, becsuktam a szemem és számoltam. 1,2,3,4,5..itt hagytam abba éreztem hogy újra van vér a fejemben. Kinyithatom a szemem. Jobban voltam.
Ez azóta mindennapos reggeli program. 3 napja..de mindennap megtörténik.
A hétvége jól telt, kicsit elfelejtettem, hogy megint „átvertek”. Anyuéknél szülinapozás, karácsony egyeztetés,nosztalgiázás a panel rengetegben, főzőcskézés, karácsonyra vásárlás, este baráti csevegés, utána séta az Andrássyn, Hősökön gyertya gyújtás, aztán megint séta haza. Bár mire hazaértem már úgy éreztem térdig lejártam a lábam. De jól esett. Nem fáztam, egy kicsit sem..ez fura volt.
Vasárnap ismét szédülés, kávé, reggeli, indulás. Hova is? Ja hogy a blahán jövök rá, h nincs nálam kulcs. Jó vissza haza, ismét elindulás, közben kitaláltam, hogy benézek a bizsusomhoz, hátha látok valamit anyunak. Megnéztem a fákat is a blahán mennyiért vesztegetik. Nem drága, lehet itt veszek. 7-s ellenőrök nélkül, jee. Benyitok a lakásba…kitárom az ablakokat, szellőzzünk. majdnem 3 órámba telt mire kitakarítottam mindent. Tényleg mindent. nem csak gyors porszívózás, felmosás, portörlés. Mindent! Fürdőt, konyhát, stb. Jól eset. Kurva jó volt. 2 mosás is beraktam, lepedők, plédek, ágynemű. Mire lejárt az utolsó is végeztem. Hihetetlenül jó érzés volt. Még egy utolsó körbe nézés, minden a helyén…király, köszönöm az Sz&Sz Kht.-nek a közreműködést jelszóval elindultam haza. Kajáltam otthon, fürödtem, majd tv-zés. Este elakartam menni a bazilikához, de ezt elnapoltam végül. Pihentem,filmezés, vasalás. Pon’ jó volt!
DE!
Rájöttem, hogy több kell ebből. Ami azt jelenti, hogy a héten még mindenkié vagyok. Lehet kihasználni. Aztán ennyi volt.
24-én 00:01-perctől nem vagyok elérhető 31-én 00.01-ig Végeztem. Én jövök.
P.S. Teréz anyu nyugdíjba megy.
A lélek darabkáinak mennybemenetele…
2013 december 8. | Szerző: Gekko
Hányszor és hány helyen hal meg az ember? Apró kis halálaim színhelyei folyamatos körfogásban váltakozva, elém-elém sodorják a kérdést. Mikor nem kell újra és újra születnem? Haltam már meg a fürdőben, konyhában, az ágyamban, az a bejárati ajtónak dőlve, az Andrássyn, a ligetben, wc-ben, minap vasalás közben. Lépet már a sötétség a szőnyegre borulva, zokogásban kitörve, álmomból felriadva, kertben a padon sírva. Ez az év a halálról illetve a közelségéről szólt. Nem a szokványos értelemben értet halálok ezek, amikor az ember végleg itt hagyja a „fényt”, szerettei megtudják és feketébe borul az nap sok ember számára. Ezek a picike, néha nagyobbacska kis halálok, az érzelmi halálaim. A lelkem egy darabkája válik semmivé. Annyiszor történt meg ebben az évben ez hogy már azt hinném nincs is több és ennyi nem fog újra eljönni pedig van, mert mégis van olyan nap amikor megint megtörténik. Eljön egy újabb részemért. Ahogy ma is. Érzem, hogy közeledik. Lépteit nem veri vissza a padló, lélegzete halvány selymes, édes illatával kerít hatalmába. Árnyékát elnyeli a sötét. Síri hangját, csendes fülbe mászó dallamokkal fedi el, hogy azt higgyem minden rendben. Nem szabad egyedül maradnom ez a titok?! Akkor támad, hátulról, a sötétből kilépve, ha vége a napnak és egyedül maradok. Amikor valaki keservesen felsír egyik pillanatról a másikra, olyan hangot, érzelmet kiadva magából, olyan keserves ijesztő reszketésben mutatja meg a benne rejlő érzelmi hullámot…hogy szinte hasonlít egy újszülött csecsemő első lélegzetvételére. Mert ez az is…bár lehet 6 éves, lehet 13, 18,21,25..vagy alig múlt pár órája 26..de lehet 35 is..nem a a kor a döntő. Az élet szituáció ami miatt így reagál valaki… Egy újabb élet..mert mint már előbbiekben írtam..mindennap meglehet kicsit halni..és evvel együtt újra is születni. Egy ilyen sírás az élet egy következő fejezetét jelenti, amikor úgy döntesz, levegőt veszel magadhoz..de ehhez az kell hogy kicsit újra újszülött legyél..még ha pár percre is zokogj úgy ahogy csak akkor lehet amikor már mindennek vége..legalábbis az első, második..tizenharmadik fejezetnek az életedben, amikor új lapot nyitsz és egy újabb részét engeded el a lelkednek.Újra és újra élni…napról napra…
2013 december 4. | Szerző: Gekko
Bár újra és újra élhetném azt az estét..Mindennap. Minden percét. Vajon mit változtatnék? Semmit. Maximum annyit, hogy figyelek rá az első perctől…akkor az nap nem tettem. Csak egy volt a sok ismeretlen arc között. Két embert ismertem a társaságból a barátnőmön kívül. Nem figyeltem másra, csak hogy vele mi van, jól van, nem omlik össze? Jól lesz ha felmegy a lépcsőn az erkélyre? REndben lesz? Nem kéne utána menni..hát igen és akkor jöttek oda az első eper pálinkával. Nem ittam meg csak belenyaltam..hát igen még azóta sem szeretem a pálinka csodát. Aztán jött a pezsgő, bor, vegyesen. a pezsgőt az egyik srác hozta valami importáló cégnél dolgozik és most hozzák be az országba a pezsit és meglepetésként hozott egy édeset meg egy szárazat és egy rosét. Nem volt rossz, de a kedvencem se lesz, ha meglátom a boltban nem fogom megvenni. Ő közben riposztolt, angolol magyarul mindenkinek töltött, ivott mindenkivel, invitálta a kaját a szánkba. Barátnőm közben elmerült és én csak reménykedtem, hogy tényleg jól van, nem csak mondja. Aztán..sötétedet..de még világos volt annyira hogy tisztán lássam a lemenő nap fényében a szemét amint beleég az enyémbe és felkér táncolni.. Mindenki letében van olyan nap amit szívesen kitörölne..sőt még azt megelőző és követő napokat is. És van olyan amit akár élete végéig újra és újra tudna élni. Valakinek több is van. Mindig más éppen az aktuális események miatt..talán…talán van ilyen. Nekem még nem volt. Egy napot se tudok eddig kiemelni úgy, hogy igen ezt mindennap újra és újra életem végig tudnám újra élni. Addig a reggelig, amikor szinte még a táncrészegségben felébredtem, elmentem a sarokra a muffin hozzávalókhoz. Az az a nap amit újra és újra tudnék élni. Életem első napja.Majdnem…játék
2013 november 17. | Szerző: Gekko
Végek..Katától.
2013 november 3. | Szerző: Gekko
Végek. Vannak emberek, akiknek a szíve helyén csak egy istenverte kalapálás van, ha boldogok, ilyenkor képes volna elárasztani a világot. De iszonyatosan égetve szakad szét elemeire, porlad el, hűl el, szűnik meg, erősödik ki, ha fáj. Kimarva, kilúgozva. A fájó fájdalom lassú, csak csörgedezik, szivárogva higanyként kúszik mélyre benned. Az öröm ezzel szemben villanásszerűen hasít beléd. A fájdalom azonban elnyújtva adagolja dózisát, mígnem megkövesedik, megáll a jól becélzott helyén, ott aztán összecsomósodik, megkeményedik és beleég. A boldogság azonnal képes maximumon hatni, és azonnal meg is tud szűnni. A kín nem. Az hosszan-hosszan egyre lila foltosabb, szikrázón kínzó nyugtalanság, és elmúlása is igen lassú. Ha van ilyen egyáltalán. Én úgy vélem, nincs. Ami volt, sosem múlik el. Semmilyen formában. Ami volt, van. Mindig van. Magadban hordozod. Beléd épül, hat rád, tudva-tudattalanul, épít, leépít. Megváltoztat, érlel, szétszed, összerak. Minden törés megtörés. Majd gyász.
Mi a legrosszabb ami az ember lányával történhet?
2013 november 3. | Szerző: Gekko
Mi a legrosszabb ami az ember lányával történhet?
Megváltoztatja az életét, minden szempontból. Új munkahely, új lakcím, új élet szemlélet, új barátok, új tárgyak, új helyek..minden új…más mint eddig. Amikor pedig elmegy az első munkanapjára..aztán a másodikra, majd túl van 2 hónapon is szinte rájön, hogy nem ez kell neki. A pénz hiába jó az előzőhöz képest..minden más álszent, mondjuk ki szar. Napok követik egymást, vár, nagyon várja..várom igen vártam. Azt hogy miért igazából már magas se tudom. Csak el akartam költözni, utáltam azt a lakást. A környéket, azt az életet amit ott éltem. Változtatni akartam. Egyedül. Most, hogy szinte egyedül vagyok, rájöttem hogy kurvára hiányzik valami. És nem egy ott hagyott párna, ruha, nem tárgy. Az elmúlt időszakban sokat írtam valakiről, aki nagyon nem érdemelte meg. Nagyon nem. Nem ugró deszka volt, azon már túl voltam. Több volt, legalábbis azt hittem az lesz. Ezt se érdemelte meg. Sőt igazából semmit nem érdemelt volna meg abból amit adtam neki.Utolsó szavak hozzá(d)..
2013 október 18. | Szerző: Gekko
Nőlj fel, barátom!
2013 szeptember 27. | Szerző: Gekko
Azt mondja komoly lett..komoly dolgokra vágyik..hm..nem tudom elhinni. Mármint az igen hogy vágyik rá, de azt hogy meg is tudja valósítani. Nem, azt nem hiszem el. Miért? Miért ítélkezem felette? Nem kifejezetten itélkezés ez csak ismerem már annyira, hogy tudjam, hogy ahogy most illetve bizonyos szituációkban viselkedik, beszél, cselekszik, mozdulataiból leszűrhető, hogy megragadt a vágyakozásnál. Vannak szintek, munkában, magánéletben is amit ha nem tudsz meglépni, ne várd hogy felajánlják az álom melót, vagy melléd áll a zebránál egy ember és megfogja kezed és együtt sétáltok tovább. Egyszerűen, változni kell, fejlődni. Mindentéren. Egy ideig jó és sok esetben még előre is visza ha mókás vagy, kedves, vicces, barátságos, esetlen, de aztán lepereg a homokórája ennek az időszaknak is és komolyodni kell. Nem lehet elviccelni mindent, nem lehet mindig nevetni, vagy arcokat vágni, belevágni mások mondatába, minden vélemyént kimondani sem szabad. Tudni kell mikor vagy felesleges személy egy beszélgetésben, vagy mikor kell abba hagyni a beszédet és átengedni a másiknak is szót. Nem lehet mindig játszani, vannak helyek, események, helyzetek amikor nem lehetsz gyerek. Fel kell nőni a feladatokhoz, egy munkához, egy kapcsolathoz. Muszáj. Ez az élet rendje.
Nem ölelhetsz meg bárkit bármikor, nem illetheted olyan jelzőkkel akkor amikor egy olyan szituáció, hely alapja a találkozásnak amikor nem illik oda. Nem lehetsz gyerek. Nőlj fel az istenért. Lehet ha nem így viselkednél, komolyabban vennének és a te életed is megváltozna. Olyan irányba amit szeretnél, ami után vágysz.
Ahhoz, hogy lazán lehessen viselkedni, munkahelyen, társaságban bárhol, el kell jutni arra szintre hogy előbb komolyan vegyenek. Addig amíg csak egy játékos gyereket mutatsz, aki kedves, aranyos, vicces..nem fognak komolyan venni.
A ruha teszi az embert…sajnos ez igaz. Nem kell lecserélni a ruhatárad, csak úgy kell válogatni belőle, hogy az alkalomhoz megfelelő legyen. Nem veheted fel állandóan a kinyúlt nyakú polódat minden nap.
Néha be kell fogni! Még ha nehéz is.
Annyi minden van még…remélem hogy lesz egyszer lehetőségünk úgy beszélni, hogy nem sértődsz majd meg amikor erről beszélek neked.
Nem megváltoztatni akarlak..csak útat mutatni a vágyaid megvalósításához.
Nem kérek bocsánat ezért a bejegyzésért…nem…az igazságért nem kérek elnézést.
Visszaszámolás 2.
2013 szeptember 27. | Szerző: Gekko
Amikor reggel felébredtem, nem nagyon akarodzod kikellni az ágyból, leginkább nem vágytam másra csak hogy ezt a napot valahogy túl éljem…azért ez elég rossz érzés, hogy így kell felkkelni ezzel a gondolattal. Nem ez a kedvenc péntek reggeli gondolatom. De ez van. Kicsattogtam a konyhába, ittam egy kávét. Hm. Kávé. Hetek óta nem ittam úgy hogy nem volt hányingerem tőle. Észre se vettem, hogy iszom, rutin visszatért. Amikor meg volt a reggeli cigi kávé combo szeánsz a teraszon, a nappaliba lépve az agyam az órára irányította a szemem, amit hát..majdnem fél 9 muatott. Upppszii..szóval kurvára késésben vagyok. Fogmosás, zuhagy egyben, mosás időzítés 12 óra múlvára, kapkodás, futás az idő mellet. Lomhán. Amikor majdnem átestem a dobozokon a konyhában újra belém hasított az érzés…a hétvégén összekell pakolnom, tényleg. A lábam a nappaliba vitt és konstatáltam, hgoy kurva nagy kupi van a lakásban..így nem lehet pakolni. És igen emgint megpróbálok időt húzni..de miért? Én akarok elmenni. De akkor miért nem pakolok már? A terv meg van, mit mibe, hogy, stb. De a terv csak a fejemben létezik. A megvalosításhoz való eszközök egy része persze még hiányzik, de az kb egy széles ragsztó és egy erős kukászsák csomag megvásárlása helyre billentené ezt a mérleget is. A lényeg, hogy a hétvégén muszáj lesz.
Pakoláshoz, előbb elkell utazni?!
2013 szeptember 25. | Szerző: Gekko
Mikor kezdek pakolni…valóban ..nem csak úgy mint egyik nap, hogy a dobozokat összehánytam egy halomba ..teleraktam 2 dobozt könyvel és megálltam mert túl fájdalmas volt?!
Ez egy igazán kiváló kérdés. Mivel eredetileg úgy volt hogy a héten költözöm.. majd hétfőn kiderült, hogy áá mégseee…csak jövő héten, úgy érzem mit kell ittt sieeeetniiiiii kérem! Majd!
A vicc, hogy én nem ilyen vagyok. Amikor utazok, nyaralok, vagy az első két költözésemkor is.. . 1 héttel előtte min. össze volt pakolva, tudtam pontosan mit viszek, stb. Minden pipecen becsomizva, terv készítve, mi milyen dobozba kerül, külön a konyha, külön a háló, külön a nappaliba való cuccok. Egy szó mint száz, elvesztem a két világ között…valahol fél úton ragadtam. Leszálltam a vonatról egy ismeretlen állomáson. A kijelzőn nincs érkező vonat, nincs induló. Sötét és egy fény csík fut rajta. A kaller eltűnt amikor leszálltam, vagy le se szállt nem tudom. A képzeletbeli állomás nem áll másból mint egy 1 méter széles kb 20 méter hosszú beton csíkból, egy magasba nyúló oszlopból aminek a csúcsán egy széles kijelző lenne hivatott értesíteni a vonatra várakozókat arról, hogy mikor jön illetve indul a következő vonat. Nincs pénztár, váróterem, pad, semmi, csak egy sín van, körbe fák, bokrok..és köd, sűrű köd, csak az „állomás” területét látni rendesen, azt is a kijelző fényének köszönhetem. Nincs csomag nálam, semmi, csak én vagyok, egy fekete szövetkabátban magenta színű magasarkúban ..fura ..egyik sincs a gardróbomba. Várok..várok..magamra. Hogy megérkezzek a vonattal,meleg párás füsttel, fék csikorgatva, a dudát nyomva, megálljak kiintegessek a mozdonyból magamnak. Felszállnék, előre engedném a későbbi idős önmagam az első kocsiba, tovább mennék keresnék egy üres fülkét, beülnék ..lassan elindulnánk, kinéznék az ablakból, halkan elköszönnék az állomástól.
Pár perc múlva megjelenne kalauz én és elkérné a jegyem, ráfirkálná, hogy „most már mehet” megbillentené a kalapját, „viszlát”. Visszafordulnék az ablak felé és utaznék tovább…
Bár ilyen könnyen menne.
Visszaszámolás I.
2013 szeptember 24. | Szerző: Gekko
Jók ezek emotion cuccok…mango és guava .. érdekes páros legalábbis nekem, de ízre jó ..bár fura hogy szénsavas, azt hittem nem az, ezért vettem. Reméltem, hogy nem marja majd a torkomon ragadt szavak miatt beágyazódott gombócot. Hát nem is. Csak akkor is kicsit illúzió romboló a csomagolás miatt.
Sokat gondolok arra milyen lesz.. mit fogok először csinálni, aztán mindig leállítom magam hogy nem nem-nem szabad ezen gondolkodni, majd jön magától. Minden. A reggel. Az este. A hétvége, a „szürke” hétköznap. Biztos nem sokat alszom majd eleinte, meg kell szoknom a klímát a helyet, az új zajokat, mindent. Egyben biztos vagyok, ami most van nem fog hiányozni. Nem azért mert nem voltjó..nem. Azért mert nem voltam otthon benne. Művolt az egész. Hiába próbáltam bele vinni magam, nem volt ihletem. Most van. Sőt már túl is szárnyaltam a lehetőségeim.
Fura lesz, hogy nem azon a környéken fogok élni.. kevesebb lesz a zöld.. de ha nagyon akarom a köztes úton ott lesz a liget. Pont féluton van a két hely között.
Talán itt megtalálom a zöldségesem, a boltot ahova járni fogok.. talán itt meg lesz minden, ami ott hiányzott. Talán több is.
A másik lakásban egy dolog volt szuper(amíg nem költöztek be a lakók) és a kert volt. Pici volt, alig 50nm de volt. Itt még erkély sincs, csak egy kis rész az ajtó előtt, ami pont jó, mert ott van a félkörfolyosó vége, tehát talán mégis egy kis erkély ha úgy vesszük.
Egy… biztos, a régi lakásból mindig velem lesz…ami sose változik meg, csak megújul.
Discharge the battery…
2013 szeptember 24. | Szerző: Gekko
Sóhajtás. Térdemre csaptam és lendületből felálltam a kanapéról. A konyhában sütő előtt feküdtek a dobozok, a földön. A fiókból elővettem egy ollót és oda léptem a kupachoz,. Átvágtam a dobozokat összetartó madzagot és a legfelső dobozt felemeltem. Széles ragasztóval összeragasztottam az alját. Hátam mögé dobtam. Jött a következő, ragaszt, vág, dob. Mire végeztem mind a 11-el a nappali-konyhát-hálót összekötő folyosó tele volt szét dobált dobozokkal. Elindult a könnyem, éreztem ahogy végig fut a csatornákon, majd megállt a szemem sarkánál, amikor meglátta a fényt megijedt…erősen koncentráltam hogy ki ne jöjjön. A szívembe markolt egy nagy levegő. Szúrni kezdett a hátam, a kezem remeget az olló kiesett a kezemből, térdre rogytam. Nem!!! – Üvöltöttem. – NEM!!! – ismét, éreztem, hogy az érzéseim küzdenek a testemmel. – Nem omolhatsz össze! Még nem! Értsd meg bazmeg. – fenyítettem magam, a testem, az érzéseim. Az egyik lábamra támaszkodva felnyomtam magam a földről, újra talpon voltam. A dobozokhoz léptem és egy nagyobbat magamhoz vettem, hónom alá csaptam és elindultam a nappaliba, félre rugdosva a többi dobozt. Ledobtam magam elé és elkezdtem a könyveket beletenni. Először a nagyokat, aztán a kicsiket, minden milimétert meg akartam tölteni. A szex és new york könyvet akartam éppen levenni a polcról és belehajtogatni a dobozba, amikor egy kép hullot ki belőle. A képen én voltam a húgom és a bátyám. A húgom kb 4 hónapos lehetet én már 2 éves, karácsonyfa mellettünk, mi a kanapén ültünk. Félre hajítottam a képet…újra elindult a könnyem. Éreztem hogy ott van már megint. Dühömben félre dobtam a könyvet is és kimentem rágyújtani. Felnéztem az égre..nem kelelt volna..láttam a csillagokat..eszembe jutott. És végem volt…elterelte a figyelmem az emléke ..a könnyem megszökött. Évig futott a arccsontomon, az orrom mentén a számat súrolta, lefolyt az álamon és egy nagy csöppel földet ért. Hangosan koppant a teraszon, szinte hallottam ahogy tényleg földet ér, súlyos teherrel. Végem volt. Elkapott, nem engedett, megölelt, magához láncolt és most meg eltűnt, köddé vált. Miért?? Miért tette ezt velem?
A hatalom amit újonnan szereztem magam felett újra indította magát és elzárta a könnyem, felugrott, könnyem tócsájába taposott, elnyomta a cigit és bement a nappaliba. Testemet is vitte, hisz ő uralta, ő parancsolt neki. Lelkem a csukott terasz ajtóra tapadva sikítozott, hogy engedjem vissza. De nem tehettem. Feljebb tekertem a zenét, hogy ne halljam magamat. Tovább pakoltam a könyveket a dobozba. Amikor megtelt egy hoztam egy másikat, a művelet sor ugyan az volt, az eredménynek se szabadot eltérnie, tele kell raknom, nem szabad egy cm se kimaradnia, mert még véletlenül befurakszik egy könnycsepp, egy emlék a régi életemből.
A könyvek elpakolása után, leültem egy pillanatra, megszédültem, újra legyengült a hatalom, merült az aksim, rákellet töltenem. Kinyitottam egy üveg bort, megszagoltam a dugót és hagytam, hogy az illata eltelítsen. Öntöttem egy pohárral, megfordultam és egy dobozt felkapva újra a nappaliban találtam magam. Jééé ez egy zsupszkulcs..mármint a bor. Az előbb még a konyhában voltam. Most meg a nappaliban, vagy egy kortytól berúgtam? Lehunytam a szemem és elképzeltem az utcát, a fákat, a kerítést, az ajtót, azt hogy lenyomom a kilincset és kinyitom az ajtót. Ahogy nyitom az ajtót a helységen átfut a fény, ő ott áll , kezében valami bütykölni valóval és felnézz. Egyenesen a szemembe. Nyitja a száját, de hang ja nem érkezik meg hozzám….sose fog. Tudom és megfordulok…kilépek az ajtón. Becsukom magam mögött. Tudom, hogy nem fog utánam jönni…még nem.
Visszatérek a jelenbe a valóságba..mocskos rideg valóságba. Pakolok tovább. Tudom, hogy végét járom, egyszer végleg leomlik a tűzfalam és visszaveszi a hatalmat ..az igazi ÉN.
Titok?!.
2013 szeptember 24. | Szerző: Gekko
Kifordítva, összetépve. Mégis mindenre, mindenkor, mindenkinek.
Az utolsó falat előtti pillanatban.. rántott sajt hasábbal.fizetek. leülök. Várok. Belemerülök az arckönyv üzeneteibe. A pasi akitől rendeltem perifériában látom, hogy hozz valamit… kicsit megijedek amikor halkan de számomra hangosan lerakja elém a gőzölgő sajtot. Megköszönöm. Jó étvágyat kíván. Belekezdek közben fél kézzel még nyomkodom a gombokat. Fölösleges infókat közlök a világgal, egy másik személlyel. Tudom, hogy nem érdekli, meg úgy se lesz úgy ahogy előző este megbeszéltük. De azért próbát teszek. Utoljára. Valahol azt remélem zaklatásom célba ér, és nemet mond. És fog is. Túl sok mindentől akar függeni. 26 éve. Fogy a sajt, a krumpli, most nem olyan meleg mint szokott, pedig friss minden. Lehet csak én akarom hogy ne legyen az. Nem derül ki. Lerakom az eszközt a világ távirányítóját és manuálba kapcsolok. Nézem az embereket, nézem ahogy esznek, beszélnek, arcokat vágnak. Jókat mosolygok. De csak magamban. Az utolsó falatot szúrom a villám hegyére. Már az agyam közli a kezemmel, hogy érkezik az utolsó szállítmány. A számat elfelejti tájékoztatni, úgy tűnik, mert amikor megérzem az illatát, hányinger fog el és ha kinyitom a számat akkor nem marad hely az utolsó falatnak. Lerakom a villám. Hátra dőlök, mélyeket lélegzek. Hirtelen utálom a rántott sajtot. Pedig 10 mp még szerettem. Leírhatatlan az érzés. Egymás mellé teszem az evőeszközöket. Felállok, és helyére teszem a tálcát. Intek az ebédnek, a pultosnak. Vissza integetnek. Kilépek a kitárt kétszárnyú ajtón, egy fuvallat belém karol és elindít vissza a munkahelyre. Nincs hideg, nincs meleg. Nincs időjárás. Nincs magyarázható, jellemezhető időjárás. Rágyújtok, pedig tudom, nem kéne. De talán ha tényleg visszaakar jönni, akkor segít és nem szenvedek tovább. Nem jön. Megnyugodott, hogy nem nyomtam le még egy falattal. Feszít a melltartó, nem jól állítottam be. Reménykedem. Rá gondolok. Nem hív. Nem ír. Mi lehet vele…hiányzik? Hiányzott eddig?A válasz elég egyértelmű. Ha kicsit úgy néz ki valami rendben van, rögtön rajta agyalok. Pedig nem kéne. Fölösleges. A következő hónapokban, tudom min megyek még át. Látom az egészet. És nem az fog a legjobban fájni, hogy le kell zárnom végleg valamit, hanem hogy tudom mit fog mondani, ha megtudja. Nehéz, úgy élni, felkelni, hogy tudsz valamit, de senkinek nem mondhatod el. Még anyukádnak se, se a barátnődnek, se a barátodnak. Mert ez a dolog csak 2 emberre tartozik. De amikor a másik nem akar még életjelet se adni…hm. Tényleg így kell lennie? Megint?
Így is lehet…miért nem így????????????
2013 szeptember 13. | Szerző: Gekko
http://www.youtube.com/watch?v=Lw–89FqrM4
“Én egykor feküdtem le, és még fél háromkor sem jött álom a szememre.
Nem maradtak már szavak… mindent elmondtunk. Miután szeretkeztünk, tudtam, hogy vége. Szerettem én valaha is õszintén Biget, vagy csak a gyötrelem ejtett rabul? Az a rendkívüli fájdalom, hogy veszettül vágyom valakire, aki abszolút elérhetetlen?
– Hé! Te meg mit csinálsz ott?
– Menj Párizsba! Nem megyek veled. Ne játsszuk meg azt, ami nincs. Semmi baj.
-Bújj már ide!
Oda akartam bújni hozzá, de úgy éreztem, mintha a székhez kötöztek volna, volt valami, ami visszatartott, tudván, hogy túl messzire mentem, és elértem a végsõ határt…
Ezzel a lendülettel elszakítottam magam Bigtõl… Szabad lettem… de nem volt benne semmi lélekemelõ….”
Újra és újra
2013 szeptember 10. | Szerző: Gekko
http://www.youtube.com/watch?v=HCv1lWRRP6o Keresem..keresem. de nem lelem. Ott volt előttem, mégis keresztúl lőttem. Nyílam szíven találta, összerogyott, belátta. Életét megnehezíttem, erre se hederítettem. Vállaltam a kockázatot, mindent kézhezkapott. Min csodálkozok? Azon hogy nem csodálkozom. Tudtam, hogy mi lesz vége, ajkamon még mindig ott a vére. Magamba akartam szívni, de ő eltolt, nem tud bízni. Sírnék, de elfogyott, mint egy játék elromlott. Elsötétült az ég, csend és kék. Ennyire emlékszem, vajon te emlékszel? Az első dalra? Arra a pillantra? A pontra amikor nem fogtad magad vissza? Pedig tudtad mennyire van tiltva. Mégis hozzám értél, elragadtál, nem engedtél vissza. Ránk csuktad az ajtót, a múlt ajtaját. Többé nem engedtél ki rajta, majd egy egyik napról a másikra kiléptél rajta. Rám csuktad, egyedül hagyva, magányomba fagyva. Belém mar csönd, újra, égeti számat a hiánya, újra és újra, Csókod hiánya. A semmiben felcsendül, az első remény hangja, de csak a lelkem vészharangja. Visszaülök a sötétbe, a koromsötétbe. Várok, hogy kinyisd az ajtót, és átölelj újra és úja.P.S.
2013 szeptember 10. | Szerző: Gekko
Annyira jó lenne egy olyan világ ahol elfér minden érzelmem. Ahol lenne egy olyan kar ami elkap ha megbotlok, irányt mutatna merre induljak a sötétben. Olyan gyorsan forogna, hogy beleszédülnék, A magasból lenyúló ágai, átszőnék ujjaim, felemelne az ég felé, fel lombjai közé. Holdja fényei, arcom simogatnák, lassan repítene az éjszakába. Ha fáznék, meleg nyári szelője átölelne, lassan visszaeresztene a földre. Muzsája, homlokon csókolna, elterelné gondolataimat, nem engedné, hogy féljek. Ott lenne segítene, álmaimat valóságra cserélni. Éjjeli fényeit minden nap nekem adná, elringatna, míg elpillednék, fülembe halk zenét dúdolna. Reggel morajló, hullámzó tengerében fürdetne, átölelne, olyan erősen, hogy szinte fáj, de mégis annyi erőt adna át vele, hogy örökké eltudnám viselni a szorítását. Elveszhetnék kékjében, mélyre úszhatnék, anélkül, hogy tudnám hol van a vége. Órákig utaztatna tájain, minden csodáját megmutatná, gazdag, mély feledhetetlen álomkép?! egyszer ott abban a világban ahol minden érzelmem elfér.Nyár közepén
2013 szeptember 10. | Szerző: Gekko
Elért minket, ott állt felettünk, ránk nyomta súlyos terhét. kiáltozva meneküljünk? De hová is mikor még semmi se történt?! Lassítva, a fák alatt két keréken, gurult múltja,jövője”?” a barna lánynak, magába szívta minden szavát, illatát, a nyári szellő belemart szívébe újra, mikor közelebb értek. Felnézett a fénybe, és eltűnt a sötétben. Otthagyva cimboráját,egy idegen körben. Lassan szállt közéjük az este, eper, szilva édes illat lengedt körbe. Hosszan néztük egymást, meg megérintettük, majd össze olvadtunk mint két gyertya láng. Elválaszthatatlan kötelék, vagy egy hétig tartó boldogság?! Egy várva várt hívás, egy üzenet a palackban, jelekre várva, bár újra karjaiba zárna. Kétségekben úsztam, könnyeim körülöttem papírokon, gépen, mögöttem. Elhagytam őket elfogytak, elengedtem az utolsó szálat is, kitörtem. Némaságba burkolózott az idő, nem fedi fel titkát. Megfolyt, összeroppant, felemel, eldob, elégtem. Várom, várom, de nem jön el, újra akarom, szükségem van rá. Vizet hozott sivatagomba, fákat ültetett kertembe, fényt az éjszakámba. Bár tudnám mit érez, mi fog történni, Bár lennék egy nappal öregebb.. Nyár közepén, a csendben, alig hallom szavát.. pedig itt van érzem.
Barátok eszméletlenek,haverok a partira, péntek esti nyüzsgés a brooklynban,lindy hop-swing-salsa, édes pezsgés, Balaton télen-nyáron, koktél nem fel rázva keverve, lasagne jól megpirítva, kávé cukorral, kiállítások az expon, Gasztro fesztiválok, sültkumpiiiii dupla sóval, koviubi,reggel piac, első hó, éjfélkor koccintás (nem csak szilveszterkor), fehér liliom lila vázában, sütés-főzés a barátoknak, öröm könnyek, veszekedés után kibékülés, elindulás a valahova, tervezni-szervezni- véghez vinni….és még sok más,ami fontos: Otthon tengerparton tejszínes patron eperillat a zöldségesnél ebéd a zöldségből mosoly a zöldségestől virágok fák zöld tavasz egy hópehely egy pizza színek fények zene naplemente egy csók látni, ahogy felkel a nap a hold a csillagok érezni hogy fontos vagyok hullócsillag alatt kívánni valami nagyot a felhőket bámulni a felhők felet repülni hallgatni a tenger zúgását csokipuding eperrel tejszínhabbal a nyári eső illata órákon át hintázni utazni világot látni amikor a szállodaszobából látni a Sacré Coeur csúcsát vele lenni nevetni önfeledten kacagni naphosszat sétálni barátokkal találkozni pezsgő bor pálinka fodros-bodros kisszoknya az utolsó vizsga a tudat hogy megcsináltad egy unalmas napon szivárványt látni egy sündisznó a telkeden egy szentjánosbogár ősidők óta ismerni egymást hamburger a balatoni strandon frissen mosott ágyneműbe bújni érezni a bőre illatát a várva várt mosolyjel a terhességi teszten az elsuhanó vonat ablakainak fénye az éjszakában örömet okozni somlói galuska jegeskávé fagyival a kedves ölelése a család amikor mindenki együtt van a mozi varázsa a színház szépsége táncolni reggelig egy este a Margit-szigeten a fények a Dunán a part a házak a kivilágított Lánchíd Buda és Pest egy szabadnap addig alhatsz ameddig akarsz felhangosítani a rádiót és hangosan énekelni amikor eléred az utolsó metrót más boldogságának örülni minden nap újra és újra rácsodálkozni a világra szeretni hinni a csodában a boldogságban magadban…
változunk…. változunk. ..
2015 október 26. | Szerző: Gekko
Na de Kérem kinek És hova És merre És minek?
Másoknak vagy jelen esetben értük változni nem mindig tartozik a legjobb döntések közé. Mert mi lesz avval akiért változunk? Mi van akkor ha kész. .lépész a futoszalagról az új én, akiért változtunk hirtelen rájön hogy de én nem ebbe szerettem bele. Sarkon fordul? Ahogy az eddigi vagyis változás előtti barátok is tennék, tették….
Vagy van a rosszindulatú verzió, amiben jelenségben részem van mint egykori barát, hogy akiért elhagyja az igazi énjét és felveszi az álarcos bálosat és egy mint kipompalt majomkent agy nélkülinek megjátszva magát viselkedik a műkiegészitőként. Közben hirtelen belső változásokon megy át, ami egy komoly függőségre utal a megváltoztató iránt.
Összeségében nem kerülgetve a Forró gyantát, Mióta ez a polip megjelent elvesztettem. Lassan szépen karorral karra ragadta el és úgy érzem már nincs kivel egy külön nyelvet és érzéseket beszélni.
Fáj. Féltem. A kőszívű mostohák meg menjenek a tükörbe nézegetni a kőből véset karmaikat.
Oldal ajánlása emailben
X